top of page

Október, eső, halottak

Egy ideje halottak napját Spanyolországban töltöm. Idén elkezdtem aggódni, vajon fogom-e érezni ezt az ünnepet, vagy kikopik belőlem itt a nagy melegben? Errefel ma vihar nőtt ide, zuhog az eső, sok helyet elöntött az árvíz. Errefel ma éjszaka nagynénémmel álmodtam, aki pont annyi idős volt, mint én most, amikor rákos lett, két évre rá meg is halt. Szépnek láttam, fiatalnak, és egy másik ágon nagybátyámmal táncolni akart. Amikor felébredtem, ők jártak az eszemben. És az, hogy bizony nincs éles választék, csak a mi tudatunkban, a halottak világa és a mi világunk között. Néha nagy a jövés-menés, néha nagyobb a csend. Néha eljönnek üzenni, máskor évekig semmi hír.


Még nagyon fiatalon volt egy álmom, amelyben azt álmondtam, hogy halok meg. Amúgy ezt gyakran álmodom, de ez egy különleges álmom volt. Ugyanis halálom közben azon gondolkodtam, hogy vajon melyik angyal áll a fejünknél és melyik a lábunknál, amikor meghalunk? És álmomban jött is a válasz, üzenetként, nem valaki által közölve, hogy hát természetesen a Halál Angyala és a Szeretet Angyala. Akkor még arra is emlékeztem, hogy melyik áll a lábunknál, melyik a fejünknél, de elfelejtettem azóta, mert az élet dolgaival voltam elfoglalva.


És azóta is, meg-megjelennek, gyakran a klienseim élettörténetével együtt. Volt olyan, hogy valaki nálam járt egy délelőtt egy egyéni konzultáción, az édesapja meg a saját gyereke volt a téma. Pár napra rá kaptam egy üzenetet, hogy aznap délután, amikor nálam járt, az édesapja balesetben meghalt, és hogy ennek így kellett történnie, hogy délelőtt nálam járt, hogy megtelt a szíve szeretettel, mert, ha nem, nem tudja, hogyan bírta volna ki a halálát. Olyan is volt, hogy valakinek a témája a kapcsolata volt a nagyon öreg édesanyjával. Rövid időre rá, hogy nálam járt, meghalt az édesanyja, a kliensem pedig, azóta is, ahányszor találkozunk, elmondja, hogy mennyivel másképp tudta elengedni őt, hogy milyen sokat segített az, hogy dolgoztunk a sok, évek alatt feltorlódott érzéssel, és hogy végül is, a szeretetbe érkezett meg, gyermeki szeretetébe az anyja iránt.


Akkor is, amikor látszólag nyakig belemerülve az élet ügyes-bajos dolgaiba, örömeibe, csinálásaiba és akarásaiba, akkor is, amikor a halottak világában vezet a bennünk élő Perszephoné, amikor a veszteség fájdalma hasogat, amikor passzívvá bénít a bánat, ott áll mellettünk a Szeretet Angyala is, és a Halál Angyala is. Mindkettő ugyanarra tanít, míg élünk, a lemniszkáta egyik l-jét éljük, és így vagyunk bekötve a világba. Ugyanakkor az l hurkáról fakad az élet is, és a halál is, egyik felfele visz az "é"-vel, a felső világba, az ÉLetbe, másik lefele az "a"-val, az alsó világba, a hALálba.


Ha ennek tudatában vagyunk, ha ezt tiszteljük, ha törődünk ezzel, amikor ennek van ideje, és az élet apró-cseprő, hétköznapi dolgaival törődünk, amikor viszont azoknak van az idejük, akkor a lelkünkben rendben van ez a lepkeszárny határ.


******************************************

A képet nemrég a Házsongárdban készítettem, egy csodálatos, régi szarkofágon volt.




32 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Olyan távolinak tűnik a gyermekkor a bolhás tévével, amiben alig volt program, valamirevaló meg szinte semmi. Azt a gyorsulást, amit már eddig is elértünk a technológiával, valahogy, bukdácsolva követ

bottom of page